Megtört a cégmegszűnések növekvő trendje

2015-06-09

Nem egészen 4300 cég szűnt meg Magyarországon májusban, számottevően kevesebb, mint áprilisban. Nagy örömre még sincs ok, nem biztos, hogy trendfordulóról beszélhetünk. „A közelmúltban indult eljárások azt vetítik előre, hogy egész évben magas megszűnési rátával számolhatunk” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közlő Opten ügyvezető igazgatója.

4245 cég szűnt meg a magyar gazdaságban májusban. Idén eddig minden hónapban négyezernél több társaság szűnt meg, a májusi szám viszont csaknem négyszázzal kisebb, mint az áprilisi. „Korai lenne trendfordulóról beszélni, mert 2014-ben nagyot ugrott azoknak az eljárásoknak a száma, amelyek idén akár cégtörléssel is végződhetnek” – mondja Tóth Tamás, az Opten igazgatója.
 
2013-ban összesen 39 500 felszámolás, végelszámolás és kényszertörlés elindítását tette közzé a cégbíróság, tavaly viszont már 57 ezer feltehetőleg cégtörléshez vezető eljárás indult el, főleg azért, mert 15 100-ról 31 500-ra nőtt a kényszertörlések száma. „Ez azért lényeges, mert bár a kényszertörlések egy része is felszámolásba fordulhat, elmondható, hogy a kényszertörlések átlagban rövidebb idő alatt lezárulnak, mint a klasszikus felszámolások. A tavalyi növekedés így felfelé húzza az idei megszűnési rátát” – mondja Tóth Tamás.
 
Az Opten szakértői mindezek miatt azt várják, hogy idén ismét rekordot dönt a megszűnések száma, ugyanakkor látnak olyan folyamatokat a cégvilágban, amelyek bizakodásra adhatnak okot. „Ilyen mindenek előtt a frissen indult felszámolások tavaly szeptember óta tartó csökkenő trendje” – mondja Tóth Tamás. 2014-ben az egy évvel korábbinál 29 százalékkal több induló felszámolást tett közzé a cégbíróság, ám az adat elleplezi a tényt, hogy az utolsó negyedévben masszívan csökkent a felszámolások száma, s a tendencia idén hónapról hónapra folytatódott. „Tavaly éves átlagban havonta 1453 új felszámolást tett közzé a cégbíróság, idén viszont már csak 930-at. Az éven belüli lefutás is folyamatos csökkenést mutat: májusban már csak 737 új eljárást regisztráltunk” – mondja az Opten igazgatója. A szakértő szerint ez mindenképpen pozitív fejlemény, azt jelenti, hogy egyre kevesebb cég hagy hátra működő vállalkozásokat is sújtó adósságokat megszűnésekor.
 
A renyhe cégalapítási kedv miatt ugyanakkor gyorsul a működő társaságok számának csökkenése. „Idén az első öt hónapban 21 ezer céget töröltek a hatóságok, ezzel szemben csak 10 500 újat jegyeztek be. Az ország gazdasága így 10 ezer gazdasági társasággal karcsúbb lett, mint fél éve” – mondja Tóth Tamás, aki szerint az adatot nem kell dramatizálni: a magyar cégstruktúra különösen szétaprózott, mindenképpen ráfér a konszolidáció.
 

 
Az Opten cégfluktuációs indexe (Opten – CFI) az adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. Az index májusi értéke 12,36 százalék volt. Megyei szinten a májusi Opten – CFI Tolna, Bács-Kiskun és Vas megyében vette fel a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Fejér és Nógrád produkálta.
 


Opten – CFI megyénként, 2015. május
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten – CFI
Tolna 32 18 5 8,82%
Bács-Kiskun 49 100 32 9,28%
Vas 15 50 11 9,41%
Győr-Moson-Sopron 49 97 18 9,59%
Zala 23 59 14 10,01%
Békés 23 47 5 10,36%
Pest 248 455 129 11,05%
Baranya 51 97 13 11,60%
Somogy 34 60 12 11,69%
Veszprém 42 82 5 12,57%
Borsod-Abaúj-Zemplén 48 147 28 12,69%
Komárom-Esztergom 40 97 6 13,18%
Jász-Nagykun-Szolnok 24 82 9 13,65%
Csongrád 45 130 15 13,84%
Heves 21 87 23 14,00%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 46 117 23 14,16%
Hajdú-Bihar 58 163 32 14,26%
Nógrád 14 36 3 14,31%
Fejér 61 131 10 14,63%
Budapest 851 2190 344 18,15%
ÖSSZESEN 1774 4245 737 12,36%
* Újonnan indult eljárások

 

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.