Tovább tart a felszámolási és cégalapítási láz az építőiparban

2014-04-24

Idén az első negyedévben 1562 cég szűnt meg az építőiparban Magyarországon, ez 33 százalékkal több, mint egy évvel korábban – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A megszűnések mögött legnagyobb számban még mindig a felszámolások állnak, de jellemző adat, hogy az első negyedévben már 1114 kényszertörlést indítottak a hatóságok, szemben az egy évvel korábbi 168-cal. A cégtörlések tekintetében romlottak a magyar építőipar cégstatisztikai adatai az elmúlt egy évben, és ebben 2014 első negyedéve sem hozott változást.

„Az ágazat megrendelésállománya és kibocsátása egy éve folyamatosan emelkedik, ennek fényében lehangoló, hogy a mikro- és kisvállalkozások nem tudnak kilábalni a válság kitörése óta tartó nehéz periódusból” – mondja Tóth Tamás, az Opten igazgatója. Az ügyvezető szerint az ágazat teljesítményének javulása a mélyépítésre, azon belül is főleg az útépítésekre koncentrálódik, a kisebb vállalkozásoknak munkát adó magasépítésben azonban nincsenek biztató jelek: sem az iroda-, sem a lakáspiac, sem pedig az ipari ingatlanok építése terén nem érződik a szerény gazdasági növekedés.

„Továbbra is rendkívül egészségtelen a cégstruktúra, hiszen a felszámolással megszűnt cégek száma változatlanul rendkívül magas” – mondja az Opten igazgatója. Minél nagyobb szerepet játszik a felszámolás a megszűnésekben, annál inkább elmondható, hogy adósságot hátrahagyó, a lánctartozások révén más cégeknek is veszteséget okozó vállalkozások dőlnek be. 2014 első negyedévében 936 cég szűnt meg felszámolás eredményeként, az arány tehát jelenleg 60 százalékot tesz ki.

„Nem javítja a kedvező fordulat esélyét, hogy a frissen indított felszámolások száma 2012 harmadik negyedéve óta nem volt olyan nagy, mint az utolsó negyedévben” – mondja Tóth Tamás. Tavaly negyedévente nem egészen 700 céggel szemben indult felszámolási eljárás, 2014 első negyedévében viszont 829 cég jutott erre a sorsra, és ez nem ad okot bizakodásra.

Tóth Tamás szerint elgondolkodtató az is, hogy harmadik negyedéve emelkedik a cégalapítások száma az ágazatban. „Tavaly a harmadik negyedévben 849, a negyedikben 916, idén az elsőben viszont már 1288 új cég alakult az ágazatban. Bár szeretnénk azt hinni, hogy ennek valamiféle fellendülés az oka, a korábban már bemutatott folyamatok ezt nem támasztják alá” – mondja az Opten ügyvezetője. Az igazgató szerint ez azt jelenti, hogy a felelőtlenül gazdálkodók és a jogszabályi kiskapukat kihasználók az építőipar fellendülésével újra aktivizálták magukat. Ezt a feltételezést sajnos az alaposabb vizsgálatok is alátámasztják, az új tulajdonosok között ugyanis nagy számban vannak olyanok, akik személyi vagy címkapcsolatokon keresztül korábban csődbe vitt és adósságot hátrahagyó cégekhez köthetők.

A cégtörlések összes céghez viszonyított arányát megyék szerinti bontásban tekintve azt találjuk, hogy a legkevésbé problémás területek Pest, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megye. Ezzel szemben arányaiban a legtöbb cégtörlést Tolnában, Nógrádban és Veszprémben regisztrálták.
 
A cégtörlések száma az összes céghez viszonyítva megyénkénti bontásban
(Építőipar, 2014. I. negyedév
)

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.