Újra csúcson a cégtörlések száma

2015-10-06

Több mint ötezer vállalkozás szűnt meg szeptemberben Magyarországon, ennyi törlés még soha nem volt egyetlen hónapban. „Nem lepődtünk meg az adaton, világos volt, hogy augusztusban jelentős ügyhátralék halmozódott fel a cégbíróságon, és az alacsony értéket ősszel ismét magasabbak követik” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten ügyvezetője. A céginformációs szolgáltató a következő hónapokban is sok törlésre számít.

Ahogyan az Opten szeptember elején előre jelezte, átmeneti trendhagyásnak bizonyult az augusztusi rendkívül alacsony megszűnési ráta, amikor mindössze 2086 gazdasági társaságot törölt a cégbíróság: szeptemberben ismét rekordot döntött a törlések száma Magyarországon. Egyetlen hónap alatt 5006 vállalkozás szűnt meg, ez csaknem másfélszer annyi, mint 2014 azonos időszakában.
 
„Az előjelek világosan megmutatták, hogy a nyári alacsonyabb értékek után szeptembertől ismét emelkedni fog a megszűnési ráta, mert a közelmúltban nagyon sok olyan cégbírósági eljárás indult, amely szinte minden esetben a társaságok megszűnésével végződik” – mondja az Opten igazgatója. Tóth Tamás szerint a végelszámolások, felszámolások és kényszertörlések összesített mutatója továbbra is magas, a cégalapítások száma pedig alacsony, így minden jel szerint jövőre is folytatódik a működő társas vállalkozások számának csökkenése.
 
Tavaly egy év alatt 57 ezer céggel szemben tett közzé a cégbíróság törléssel végződő eljárást, idén viszont már az első félévben 36 ezernél több új eljárás indult. A különböző eljárások átlagos átfutási ideje más és más, de az adatok azt mutatják, hogy jelentős mennyiségben zárulnak most azok, amelyeket tavaly indítottak el. Jövőre ismét megszűnési rekordokra lehet számítani. „Rövid távon a beragadt számlatartozások sok működő vállalkozást is hátrányosan érintenek, hosszú távon azonban inkább a cégvilág megtisztulására lehet számítani” – értékel az Opten igazgatója.
 
Tóth Tamás szerint kedvező jel az is, hogy szeptemberben tovább csökkent azoknak a törléseknek az aránya, amelyek felszámolási eljárás lefolytatása után következtek be. Míg 2013 szeptemberében a megszűnések 58 százaléka volt felszámolás következménye, tavaly csak 47 százaléka, idén szeptemberben pedig már csak 35 százalékot előzött meg felszámolási eljárás. „Az abszolút számok még mindig magasak: szeptemberben is több mint 1700 olyan cég volt, ami felszámolás útján, tehát adósságot hátrahagyva szűnt meg. De mivel a közzétett új felszámolási eljárások száma az elmúlt egy évben folyamatosan csökkent, középtávon érezhetően tisztább lesz a cégvilág, mint volt néhány évvel ezelőtt” – mondja Tóth Tamás.
 
A megszűnési hullámot tovább dagaszthatja 2015 végén és 2016 elején az is, hogy 2016 március 15-én lejár a 2014 márciusa előtt alapított korlátolt felelősségű társaságok tőkemoratóriuma, és minimális törzstőke-kötelezettségük 3 millió forintra emelkedik. 2015 szeptemberében még mindig 120 ezer olyan cég van, amelyik nem tett eleget ennek a kötelezettségnek. Sok passzív cégnek vélhetően ez lesz az utolsó „adminisztrációs csepp” a pohárban, sokan döntenek a végelszámolás mellett, vagy – rosszabb esetben – hivatali kezdeményezéssel kerülhetnek ki a működő társaságok köréből. A törzstőkeemelésben érintett vállalkozások jelentős része azonban aktív, így hamarosan 95 ezer cégnek fájhat a feje adminisztratív kötelezettsége miatt, a könyvelőknek és ügyvédeknek pedig néhány hónapig biztosan sok munkájuk lesz.
 
Szeptemberben megugrott ugyan, de továbbra is alacsony az újonnan bejegyzett társas vállalkozások száma, így folytatódott a működő cégek számának lassú, de biztos apadása. „A 2013 májusi 605 ezres csúcshoz képest ma már csak 570 ezernél tartunk, de még mindig sokkal szétaprózottabb a cégvilág Magyarországon annál, mint ami indokolt lenne” – állítja az Opten igazgatója.
 

 
Az Opten cégfluktuációs indexe (Opten – CFI) az adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. Az index szeptemberi értéke 14,02 százalék volt, ám ez jelentős regionális eltéréseket takar. Megyei szinten a szeptemberi Opten – CFI Győr-Moson-Sopron, Tolna és Jász-Nagykun-Szolnok megyében vette fel a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg produkálta.
 


 
 
Opten – CFI megyénként, 2015. szeptember
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten – CFI
Tolna 24 30 6 9,54%
Jász-Nagykun-Szolnok 22 53 23 9,71%
Győr-Moson-Sopron 71 98 21 11,17%
Csongrád 48 93 15 11,23%
Békés 26 52 19 11,61%
Pest 228 549 162 12,29%
Zala 23 79 15 12,53%
Bács-Kiskun 60 144 37 12,73%
Somogy 34 68 21 12,76%
Fejér 54 116 37 13,06%
Borsod-Abaúj-Zemplén 44 160 27 13,33%
Hajdú-Bihar 75 143 33 14,17%
Nógrád 17 32 14 14,18%
Baranya 46 137 29 14,51%
Heves 36 76 29 14,67%
Vas 26 94 15 17,47%
Veszprém 33 140 31 17,70%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 52 153 39 17,97%
Komárom-Esztergom 30 156 11 18,12%
Budapest 961 2633 261 21,69%
ÖSSZESEN 1910 5006 845 14,02%
*Újonnan indult eljárások

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.