Egyre több a taxis egyéni vállalkozó

2020-01-09

Növekvő egyéni vállalkozó bázis és stagnáló alkalmazotti létszám jellemezte a taxis világot 2019-ben.

Egy év alatt 8 százalékkal nőtt a taxis egyéni vállalkozók száma, így jelenleg már több mint 7500 egyéni vállalkozó közlekedik Magyarország útjain. „A magas egyéni vállalkozói szám mindig is jellemezte a taxis világot, de az elmúlt években magánszemélyek ezrei döntöttek úgy, hogy szerencsét próbálnak ezen a piacon” – mondja Pertics Richárd, az Opten elemzője.

Talán 2019-ben nem volt annyira rivaldafényben a taxis társadalom, mint 2014-15 környékén, amikor mind a szabályozás, mind az Uber jelentős hatással volt a működésükre, de a cégadatok azt mutatják, hogy a piac továbbra is dinamikusan változik. A klasszikus értelemben vett taxitársaságok száma 2013 óta fokozatosan csökken, és ez sokáig az egyéni vállalkozók számára is igaz volt. 2016 óta azonban az egyéni vállalkozók száma dinamikus növekedésbe kezdett.

Az egyéni vállalkozói szám növekedése ágazattól függetlenül általánosnak nevezhető, ugyanakkor a taxis személyszállítás területén a növekedést vélhetően nem lehet csupán az új adózási formák bevezetésének számlájára írni. „A jelenséghez az is hozzájárult, hogy a belépési küszöb viszonylag alacsony sok egyéb szakmához képest, de hosszú távon nyereségesen működni már komoly kihívás” – mondja az Opten elemzője. Sokan nem tudják venni az akadályokat és kihullanak a piacról. Az egyéni vállalkozók kihullása a hazai szabályozásnak köszönhetően ugyanakkor nem feltétlen jelenti az egyéni vállalkozók számának csökkenését. Sok a passzív, vagy teljesen szüneteltetett egyéni vállalkozás is.

A magas egyéni vállalkozói szám mellett a cégek alkalmazotti létszáma stagnál, a cégek száma pedig továbbra is csökken. Ugyanakkor ez csak a taxis piac koncentrálódására utal, a taxitársaságok összesített árbevétele 2018-ban még 7 százalékos növekedést is produkált. A taxis személyszállítással foglalkozó vállalatok közel 9 milliárd Ft-os nettó értékesítési árbevételről adtak számot 2018-ban, és ennek 65 százalékát a 10 legnagyobb vállalkozás hozta össze.
 
Taxitársaságok összesített árbevétele és adózás előtt eredménye
 
Év Nettó árbevétel összesen (eFt) Adózás előtti eredmény összesen (eFt)
2012 5 022 266 -306 571
2013 7 155 405 -160 322
2014 8 782 917 55 869
2015 10 047 203 143 377
2016 9 867 709 402 048
2017 8 305 479 310 235
2018 8 914 428 321 971
 

A 2020-ra kivetített trendek bíztatók, mind árbevételben, mind eredményben növekedés vetíthető előre, és a gazdasági környezet is kedvező jelenleg. Ugyanakkor a taxis világ a magas egyéni vállalkozói létszámával továbbra is egy nehezen mérhető piac. Illetve a KATA-s egyéni vállalkozók szigorúbb ellenőrzése is komoly hatással lehet a szereplők egy részére is, így vélhetően nem lesz unalmas az ágazati szereplők élete 2020-ban sem.

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.