Fekete október az építőiparban

2013-11-26

Minden korábbi rekordot megdöntött októberben a megszűnő cégek száma az építőiparban. A 655 törlés a közeljövőben aligha ismétlődik meg, de az új eljárások számának emelkedése azt mutatja, hogy az ágazatban tartósan megmarad a magas partneri kockázat. Az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltatónál úgy vélik, hogy a növekvő számú kényszertörlés miatt nem kell félni, hiszen a jelenség inkább az ágazat megtisztulását szolgálja.

„Hiába emelkedik az ágazat kibocsátása és megrendelésállománya, ha a növekedés csak egy szűk területet érint, és a legnagyobb bajban levő mikro- és kisvállalkozások nem jutnak a közelébe” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. Tóth szerint az ágazat kis cégeinek alapvető problémája, hogy referenciák és kapacitások hiányában nem rúgnak labdába olyan nagyberuházásokon, mint az autópálya- vagy a stadionépítések. Ezért fordulhat elő, hogy a frissen indított, feltehetően törléssel végződő eljárások száma az elmúlt időszakban ismét emelkedni kezdett.

A megszűnések mögött most még jobbára a tavaly indult felszámolási eljárások húzódnak meg, ezek magyarázzák a jelenlegi megszűnések kétharmadát. Ugyanakkor az induló eljárások között egyre nagyobb súllyal szerepelnek a kényszertörlések (357 eljárás), számuk már meg is haladja a felszámolások és végelszámolások összesített értékét (összesen 300 eljárás). Így jövőre várhatóan a kényszertörlés veszi át a leggyakoribb megszűnéshez vezető eljárás szerepét a felszámolástól.

„A kényszertörlés intézményének bevezetése egyszerűsítette az adminisztratív kötelezettségeiket sem teljesítő cégek megszüntetésére irányuló hatósági erőfeszítéseket, egyúttal tiszta vizet öntött a pohárba: kevesebb az olyan költséges és eredménytelen felszámolási eljárás, amely a hitelezők kintlévőségének teljes veszteségleírásával zárul. A hitelezőkre ugyanakkor ez az eljárástípus többletterhet ró, mert amíg a felszámolóbiztosok hivatalból kezdeményezhették a cégvezetők bírósági felelősségre vonását, a kényszertörlési eljárás esetében ez a feladat a hitelezőkre hárul. „Sajnos, a tapasztalatok szerint ez sokszor elmarad, ami rontja a fizetési morált” – mondja Tóth Tamás.

Némiképp meglepő módon októberben erős emelkedést mutatott az új cégek száma is az ágazatban, de a 391 cégalapítás még mindig messze elmarad mind a megszűnések, mind a korábbi alapítások számától. „Úgy tűnik, a kedvezőtlen piaci környezet és a nagyobb hatósági szigor huzamosabb időre véget vetett annak a gyakorlatnak, hogy egy megszűnő cégre egynél több új társaság alapítása legyen az ágazat válasza” – mondja Tóth Tamás.

A lakossági ingatlanberuházások felfutása továbbra is várat magára, jóllehet a folyamatosan csökkenő jegybanki alapkamat kedvező hátteret biztosítana a jelzálog-fedezetű forinthiteleknek. A reálkeresetek növekedése ellenére azonban a hitelkeresleti oldal továbbra is rendkívül alacsony szinten stagnál. „Az utóbbi évek súlyos ingatlanpiaci problémái jó időre elvették a lakosság kedvét a lakásvásárlástól és -felújítástól. Ebből a csapdából csak a bizalmi indexek felfutása, a támogatott lakáshitelek megerősítése és a devizahitelek kérdésének megnyugtató megoldása jelentene kiutat, ezek szerencsés együttállására azonban még jó ideig várni kell. A lakossági ingatlanberuházások nélkül pedig a kisebb építőipari vállalatok helyzete továbbra is kritikus marad” – mondja az Opten ügyvezetője.

A bizonytalan üzleti környezetben az üzleti partnerek kiválasztásának továbbra is kiemelt szerepe van, ezt támasztja alá az Opten továbbra is rendkívül magas szinten álló Cégfluktuációs Indexe (Opten – CFI), amely az adott időszak elején működő cégek számához viszonyítja az időszak alatt frissen alapított és megszűnt cégek számát.

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.