Ismét rekordszámú cég szűnt meg az országban

2015-05-12

Áprilisban ismét rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon. „Egyetlen hónap alatt 4641 céget törölt a cégbíróság, ezzel az év első négy hónapjában már 17 259 vállalkozás szűnt meg, és a trend határozottan növekvő” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője.

Áprilisban 4641 vállalkozás törlését tette közzé a cégbíróság, ez ismét negatív rekord Magyarországon. Tavaly havi átlagban 3400 cég szűnt meg, ehhez képest idén eddig minden hónapban több mint 4000. Az első négy hónapban közzétett törlések száma 17 259-re emelkedett a tavalyi azonos időszaki 12 648-ról, ami 35 százalékos növekedésnek felel meg. A tendencia egyértelműen növekvő, így szinte biztos, hogy az év végéig legalább 50 ezer társaság tűnik el a magyar gazdaságból.
 

 
„Nem az a kérdés, hogy tovább romlik-e a tendencia, hanem az, hogy mennyire fognak hiányozni a megszűnő társaságok a gazdaságból” – mondja Tóth Tamás. A cégstatisztikákat elemezve összességében az a kép rajzolódik ki, hogy nem nagyon. Az év eddig eltelt részében ugyanis tovább csökkent azoknak a cégeknek az aránya, amelyek felszámolás után jutottak a törlés sorságra. Ezek azok a társaságok, amelyek adósságukkal vagy valamilyen más szerződésben vállalt kötelezettségük megszegésével gondot okoztak más működő vállalkozásoknak. A többiek esetében a tulajdonosok döntöttek a megszűnésről, vagy hatósági kezdeményezésre kerültek kényszertörlés vagy bírósági törlés alá.
 
„A gazdasági értelemben nem aktív társaságok megszűnése összességében inkább kedvező, semmint kedvezőtlen jelenség – véli az Opten igazgatója. Bár a működő cégek száma a csúcsot jelentő 604 ezerről másfél év alatt fokozatosan 580 ezerre csökkent, Magyarországon még mindig szétaprózott a tulajdonosi szerkezet. – Ez akkor okoz problémát, amikor a szükségképpen alacsony likviditású vállalkozások erejüket meghaladó munkákat vállalnak el nyomott áron vagy jelentős előleget fölvéve. Ez a megrendelő számára is kockázatot jelent” – hívja fel a figyelmet Tóth Tamás.
 
Az Opten igazgatója szerint a szétaprózott és olykor kuszává váló tulajdonosi struktúra nemcsak a többi piaci szereplőnek, de az államnak is gondot okoz. „Az elaprózott cégstruktúra, a rövid életű, tömegesen alapuló és megszűnő vállalkozások, a hatósági végrehajtások tömkelegét generáló cégek komoly adminisztrációs terhet rónak a hatóságokra. A kormány a problémát tulajdonosi felelősséget növelő jogszabály-módosításokkal igyekszik kezelni, ami viszont újabb terheket rak a vállalkozásokra, tovább rontja a rendben működő cégek gazdálkodási környezetét. A szükségképpen kontraproduktív trendet hosszú távon a vállalkozói kultúra és az üzleti etika fejlesztésével lehetne megfordítani” – véli az Opten igazgatója.
 
A kormányzati szigorítás és a cégbíróság határozott fellépése a cégalapítások terén látványos eredményeket hoz. Az újonnan bejegyzett cégek száma tavaly október óta havi 2100 és 2500 között ingadozik, miközben a 2010-es évek elején sokszor 4000 új cég is megjelent a rendszerben egyetlen hónapban. E társaságok jelentős részét olyanok alapították, akik korábban egy vagy több céget már felszámolásba vezettek, ezért gyanítható volt, hogy az új társaságot sem hosszú távon nyereséget termelő, prosperáló vállalkozásként képzelték el. „Ez a fajta cégfluktuáció jelentősen visszaszorult az utóbbi időben, ami mindenképpen jó fejlemény, azonban még így is a szükségesnél magasabb a cégalapítási arány” – mondja az Opten igazgatója.

 

 
Az Opten cégfluktuációs indexe (Opten – CFI) az adott időszakban törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez. Az országos index áprilisban 16,85 százalék volt. Megyei szinten az áprilisi Opten – CFI Tolna, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében vette föl a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén produkálta.
 
Opten – CFI megyénként, 2015. április
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten – CFI
Tolna 18 26 11 7,73%
Bács-Kiskun 71 61 42 8,22%
Jász-Nagykun-Szolnok 37 47 16 10,80%
Vas 41 44 1 12,31%
Békés 23 61 18 12,41%
Nógrád 18 26 6 12,57%
Komárom-Esztergom 40 103 5 13,71%
Veszprém 54 82 14 13,75%
Zala 39 74 32 13,75%
Baranya 71 110 37 14,18%
Pest 295 612 125 14,24%
Hajdú-Bihar 70 156 37 14,52%
Csongrád 73 114 22 14,78%
Somogy 47 74 17 15,01%
Győr-Moson-Sopron 80 153 45 15,27%
Heves 37 92 20 16,70%
Fejér 71 162 6 17,68%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 67 146 31 18,48%
Budapest 1145 2274 309 20,38%
Borsod-Abaúj-Zemplén 117 224 30 22,20%
ÖSSZESEN 2414 4641 824 16,85%
 *Újonnan indult eljárások

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.