Nemcsak az újbornak örülhetnek a borászatok tulajdonosai

2016-10-27

Negyedik éve folyamatosan bővül a szőlőbor készítéssel foglalkozó cégek összárbevétele – olvasható ki az OPTEN cégadatbázisából. „A 2015-ös év sem tekinthető kivételnek ebből a szempontból” – nyilatkozza Pertics Richárd céginformációs igazgató.

Bár még tart a szüret, és a szakemberek csak közepes, vagy annál némileg jobb minőségű újborra számítanak, a szektor szereplői mégsem lehetnek elégedetlenek. A szőlőbor készítésével foglalkozó cégek összárbevétele a 2012. évi 87 milliárd forintról, 2015-ben 100,6 milliárd forintra emelkedett. Ez annak fényében is elismerésre méltó, hogy a hazai piacot elárasztják az olasz és a spanyol import asztali borok, melyek árban is versenyképesek a hazai termékekkel szemben. Ugyanakkor a hazai borkivitel még mindig nem éri el az import volumenét, és csak egy szűk, prémium termékkört ölel fel.
 
Év Szőlőbor készítéssel foglakozó cégek száma Veszteséges cégek száma Éves árbevétel (eFt)
2012 903 341 87 236 636
2013 906 343 94 748 635
2014 910 358 96 192 382
2015 885 317 100 671 202

A borkészítéssel foglakozó cégek száma lassú csökkenést mutat. 2015-ben csak 885 vállalkozás működött Magyarországon, amely szőlőbort állított elő. 2014-ben ez a szám 910 darab volt. A kedvező statisztikai eredményeket némiképpen árnyalja, hogy ebből a 885 cégből 632 olyan mikro-vállalkozás, amelynek árbevétele az évi 100 millió forintot sem haladja meg, és e cégek 45,7%-a vesztességgel zárta az utolsó lezárt üzleti évét.  Ugyanakkor csak 20 darab olyan borászat van, amely 1 milliárd forintnál magasabb árbevétellel rendelkezik, igaz, ők adják a szektor teljes bevételének 60,9%-át.

A szektor jelenleg az uniós pályázati rendszertől is remélhet megfelelő támogatást, hiszen jelenleg is fogad támogatási kérelmeket a VP3-4.2.2-16 Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása című pályázat, ahol maximum 200 millió forint erejéig szerezhetnek be technológiai eszközöket, és vezethetnek be anyag-, energia- víztakarékos, valamint a környezetterhelést egyéb módon csökkentő feldolgozási technológiákat és működési módszereket.

„A jövőben a szektor lehetőségeit az időjárási viszonyok mellett az uniós támogatások kihasználásának hatékonysága és a sikeres bormarketing fogja meghatározni” – véli Pertics Richárd az OPTEN céginformációs vezetője.

 

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.