Tovább csökkent a cégalapítási lendület 2019 harmadik negyedévében is

2019-10-07

6731 új cég indult Magyarországon a harmadik negyedévben, ami 6 százalékkal alacsonyabb a második negyedévnél, és 12 százalékkal alacsonyabb a rekordmagas első negyedévi cégalapítási értéknél.

„Két egymást követő negyedévben csökkent a cégalapítások száma, amire 2014 óta nem volt példa” –kezdi elemzését Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Fontos azonban kiemelni azt is, hogy a 6731 újonnan induló cég még mindig az elmúlt évek legmagasabb harmadik negyedéves értéke. A július-szeptember közötti időszak hagyományosan alacsony cégalapítási számokat produkál, és a 2019-es érték egy hajszállal ugyan, de még a 2018-as felett van.
 
A mostani trendből egyelőre még nehéz hosszú távú következtetéseket levonni, a két negyedéves csökkenés arra utal, hogy vége a rekorddöntögetésnek, de a csökkenés még bőven bizonyulhat ideiglenesnek.
 
A cégalapítások mellett a cégtörlések is jelentősen visszaestek. A harmadik negyedévben 7050 cég került törlésre, ami 14 százalékos visszaesés a második negyedévhez képest és 35 százalékos visszaesés az első negyedévhez képest. „A mostani tendenciában talán a legérdekesebb, hogy 5 év után újra egyensúlyba kerülhet a cégalapítások és a cégtörlések száma, de ezúttal az egyensúlyi pont jóval alacsonyabban lehet, mint 2013-2014 környékén volt” – emelte ki az Opten szakértője. Akkoriban 40-50 ezer céget is alapítottak és töröltek egy év alatt, a mostani egyensúly ennek közel a felénél lehet majd.

Ugyanakkor, ha el is éri majd a cégalapítások száma a cégtörlésekét, kérdéses lesz, hogy meddig marad meg az egyensúly. Az elmúlt 20 év cégalapítási és cégtörlési mutatói azt mutatják, hogy az új és a megszűnő cégek nagyon kevés ideig mozognak azonos szint körül. Vagy a jogszabályi változások, vagy a gazdaság teljesítménye mindig megborította az egyensúlyt. Jelenleg is egyre több hír érkezik a jelenlegi konjunktúra esetleges visszaeséséről. Ha ez bekövetkezik, egészen biztosan jelentős kilengések lesznek mind a cégalapítási, mind a cégtörlési számokban.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) harmadik negyedéves értéke átlagosan 10 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Veszprém, Vas és Tolna megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkálta.

Opten – CFI megyénként, 2019. harmadik negyedév
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Opten – CFI
Veszprém 107 95 12 6,85%
Vas 69 72 7 6,99%
Tolna 80 47 10 7,74%
Zala 90 101 29 8,02%
Győr-Moson-Sopron 216 156 27 8,28%
Bács-Kiskun 195 190 64 8,61%
Somogy 106 110 24 9,29%
Hajdú-Bihar 227 177 41 9,38%
Borsod-Abaúj-Zemplén 199 235 36 10,22%
Fejér 202 187 23 10,25%
Baranya 160 212 26 10,42%
Csongrád 174 204 48 10,42%
Jász-Nagykun-Szolnok 123 106 55 10,44%
Heves 125 108 44 10,91%
Pest 931 1109 208 11,15%
Nógrád 73 42 19 11,22%
Békés 88 121 40 11,24%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 205 203 53 12,19%
Komárom-Esztergom 145 222 32 13,02%
Főváros 3216 3353 420 14,16%
ÖSSZESEN 6 731 7 050 1 218 10,04%
*Újonnan indult eljárások
 
 

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.