Végelszámolási hullámot hozott a tavasz

2017-05-26

Mind márciusban, mind áprilisban 1300 körül volt a hazai végelszámolások száma, ezzel az elmúlt öt év messze legmagasabb végelszámolási értékeit hozta a tavasz.

„Nem múlt el eredmény nélkül a korlátolt felelősségű társaságok megemelt tőkekövetelménye. Amint várható is volt, a cégek jelentős része eleget tett az új követelményeknek, de több ezer vállalkozás döntött az üzlet végleges beszüntetése mellett” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Márciusban 1256, míg áprilisban 1319 cég döntött végelszámolás indítása mellett. Ezek az értékek jelentősen felülmúlják az elmúlt öt év 5-600 körüli havi értékeit. Az értékeket optimista szemmel nézve kijelenthető, hogy a jogalkotó szándéka teljesült. Több ezer alvó vagy tőkekövetelményeknek megfelelni nem tudó cég jogkövető magatartást tanúsított, és teljesen szabályos eljárással kezdte meg cége működésének megszüntetését.

Szkeptikusabb értelmezésben azonban érdemes azt is kiemelni, hogy több mint két hónappal a tőkeemelésre adott határidő után még mindig 27 ezer korlátolt felelősségű társaság van, amely nem felel meg a követelményeknek.

„Összességében a tőkeemelés hatása pozitívnak tekinthető, 2014 eleje óta több mint 180 ezer korlátolt felelősségű társaság tett eleget a minimum 3 millió Ft-os jegyzett tőke követelményeknek, ami igencsak ráfért a magas fluktuációjú és likviditási problémákkal terhelt hazai cégstruktúrára” – mondja az Opten szakértője.

Azt sem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy a magasabb jegyzett tőke még mindig elenyésző tud lenni a vállalatok kintlévőség állományához képest, és attól, hogy papíron rendelkezésre áll a tőkeösszeg, nem jelenti automatikusan azt, hogy a kifizetetlen számlák behajthatók lesznek a cégeken.

Továbbá a konszolidációval nincs feltétlen összhangban a cégstruktúrát érintő összes folyamat, mint például az egyéni vállalkozók számának növekedése, vagy a KATA típusú adózás terjedése.

A cégalapítások számában nem hozott meglepetést a tavasz, a márciusi 2649-es és az áprilisi 2269-es cégalapítási szám is egyaránt illeszkedik az elmúlt 1-2 év trendjébe.
 
Egyelőre a megszűnésekben sincs nagy meglepetés, a havi 3000 körüli értékeket fixen produkálja a hazai cégstruktúra. Ugyanakkor az év hátralevő részében e tekintetben várható növekedés, amennyiben a most induló végelszámolási eljárások lezárulnak, illetve a tőkekövetelményeket nem teljesítő cégek ellen is várhatók kényszerintézkedések.


Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) áprilisi értéke átlagosan 10 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Zala, Vas és Tolna megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye produkálta.


Opten – CFI megyénként, 2017. április
 
Megye Alapítások Megszűnések Felszámolások* Végelszámolások* Opten – CFI
Zala 22 28 5 28 6,24%
Vas 34 9 1 18 6,32%
Tolna 22 14 9 13 6,46%
Békés 27 26 14 20 8,07%
Győr-Moson-Sopron 76 47 10 57 8,14%
Bács-Kiskun 76 58 24 37 8,57%
Fejér 61 50 13 60 8,78%
Veszprém 47 43 16 42 9,19%
Baranya 56 60 13 45 9,35%
Csongrád 68 55 23 44 9,78%
Borsod-Abaúj-Zemplén 70 78 20 48 9,84%
Hajdú-Bihar 62 98 19 70 10,59%
Somogy 43 45 11 27 11,18%
Heves 29 54 7 34 11,45%
Komárom-Esztergom 52 63 19 34 11,78%
Nógrád 12 30 8 10 12,31%
Pest 327 481 36 204 13,03%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 56 93 9 26 13,27%
Jász-Nagykun-Szolnok 44 58 17 31 13,57%
Főváros 1 085 1 613 169 471 16,68%
ÖSSZESEN 2 269 3 003 443 1 319 10,23%
*Újonnan indult eljárások
 

Kormányzati igazgatási szünet

2022. december 22. és 2023. január 6-a között a 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletnek megfelelően (kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról) adatforrásaink egy részénél kormányzati igazgatási szünet lesz, ezért az állami adatszolgáltatások akadozhatnak. Ez hatással lehet a szolgáltatásainkban az adatok frissítésére.